Szent Mártonra emlékezünk

Hold hintó indult el lomhán az égen kis lámpát gyújtok, ma én is elkísérem dalok mesélnek egy jó szívű tettről köpenyét megosztó jóságos szentről Kicsi lámpásom fénye ma este úgy ragyog mint odafent éjjel a szikrázó csillagok kicsi szívekben égnek reménynek lángjai mert bajban a jóval vígaszt lehet nyújtan

Missziók hónapja

Missziók hónapja

„Imádkoznunk kell, nem csak magunkért, hanem a világért.”Október a missziók hónapja, ebben a hónapban a katolikus egyház az egész világon a missziókért imádkozik.A missziós héten napindító rövid elmélkedésekkel és egy …

Tanévnyitó Veni Sancte

Tanévnyitó Veni Sancte

Az iskola tanulói, pedagógusai és munkatársai a tanévnyító Veni Sancte szentmisén közösen imádkoztak és a Szentlélek irányítását kérték az új tanévre.

A szentmise után pedagógus szolgálati emlékérmet vehetett át három olyan nyugdíjba …

Pünkösd napján az Úr keres téged,
zúgó szelek szárnyán lelkét küldi néked.
Fogadd szeretettel a mennyei lángot,
növeljen szívedben hitet, boldogságot.

ÁLDOTT ÜNNEPET!

Szent Margit díj

Szent Margit díj

Szent Margitra a nagy engesztelőre, IV. Béla király leányára emlékeztünk január 21-én iskolákban.
Margitot a magyar ifjúság égi pártfogójaként is tiszteljük. Ifjúságunknak utat mutat, és példát add életével: csak a tevékeny, áldozatos szeretet …

Vízkereszt ünnepe

Intézményünk tanulói és dolgozói a sárospataki bazilikában vettek részt szentmisén, ahol Főtisztelendő Bereczkei Miklós plébános atya beszédében kiemelte, hogy az ünnep arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként, eljött közénk, és elhozta nekünk az üdvösséget. Tovább Vízkereszt ünnepe

Ünnepi készület

Ünnepi készület

„S lám a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek.” ( Mt 2,9-10)

Az advent Krisztus …

ADVENTI – Lelki nap

ADVENTI – Lelki nap

A karácsonyt megelőző négy hét a várakozás és a felkészülés időszaka. Iskolánkban 2019. december 10-én lelki napot tartunk.
Ezen a napon arra törekedtünk, hogy a Bibliai történetek, beszélgetések által tanítványaink …

Szent Erzsébetre emlékeztünk

Szent Erzsébetre emlékeztünk

Iskolánk védőszentjéről, Szent Erzsébetről emlékeztünk meg november 19-én.
A lelki nap kezdetén az osztályközösségek osztályfőnökeik irányításával beszélgettek arról, hogy a szeretet szolgálójának a példáját a mindennapi életünkben, hogyan lehet továbbadni.
A Szent Erzsébet jelenetet a …

Szent Imre díj

Szent Imre díj

Iskolánkban hagyomány, hogy az alsó és felső tagozatos osztályok közül 1-1 osztály kiváló tanulmányi munkájukért és példamutató magatartásáért Szent Margit illetve Szent Imre díjban részesül.
A 2019/2020- as tanévre a 6. b osztály …

„Imádkoznunk kell, nem csak magunkért, hanem a világért.”

„Imádkoznunk kell, nem csak magunkért, hanem a világért.”

Október a missziók hónapja, ebben a hónapban a katolikus egyház az egész világon a missziókért imádkozik.
A missziós héten napindító rövid elmélkedésekkel és egy tized Rózsafüzér elimádkozásával indultak napjaink. Imádkoztunk az evangélium terjesztőiért, a misszionáriusokért, papokért és a szerzetesekért.
A hét zárásaként az …

A Szent Gyermekség Műve

A Szent Gyermekség Műve

A Szent Gyermekség Műve magyarországi újraindulásának 10 éves évfordulóját ünnepelte Budapesten 2019. szeptember 21-én. Erre az alkalomra az ország 21 településéről közel 1000 missziós gyermekek érkezett; szüleik, tanáraik kíséretében.
A sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolát 38 tanuló képviselte ezen a …

Szentírás hete

Szentírás hete

A Szentírás Hete alkalmából közös Bibliaolvasásra és magyarázatra gyűltek össze az iskola tanulói és pedagógusai.
A hét minden napján a Főtisztelendő atyák és lelkészek vezetésével imádságos lélekkel készültünk fel a Szentírás vasárnapjára.
Mindannyian a szívünkbe véstük az atyák tanítást, hogy a Szentírás …

„Imádunk téged Krisztus, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.”

„Imádunk téged Krisztus, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.”

2019. szeptember 16-án, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva iskolánk tanulói és dolgozói imádságát követően Főtisztelendő Bereczkei Miklós plébános atya megáldotta az épület előtt felállított keresztet. Ezt követően Kissné Murányi Andrea igazgató nő köszönetet mondott iskolánk plébánosának a kereszt adományozásáért.

A …

Tanévnyitó Veni Sancte szentmise

Tanévnyitó Veni Sancte szentmise

Az iskola tanulói és pedagógusai a Sárospataki Bazilikában tartott Veni Sancte tanévnyitó szentmisén közösen imádkoztak és a Szentlélek irányítását kérték az új tanévre.
Liga Konrád káplán atya megáldotta az elsősök könyvjelzőit, Kissné Murányi Andrea igazgatónő pedig megnyitotta a 2019/2020-as tanévet, melynek jelmondata: …

Ünnepre készültünk

Ünnepre készültünk

Jézus Krisztus megváltó halálának és feltámadásának megünneplésére készülünk. A nagyböjti lelki készületünk során segítségünkre voltak a hétfő reggeli imádságok, a nagyböjti kalendárium gondolatai, a keresztúti imádság elvégzése, amelyek útmutatást adtak a mindennapjainkban.

Az ünnep közeledtével, Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót a 6. …