Szent Cecília Énekverseny

Sátoraljaújhelyben a Szent Margit Általános Iskolában idén is megrendezték november 21-én a már hagyományosnak számító Szent Cecília Egyházmegyei Énekversenyt. Ezen a rendezvényen iskolánk tanulói hagyományosan jól szerepelnek. Idén is így történt, hiszen a négy kategóriából az elsőben Pálóczi Péter 2.b, a másodikban Braun Kata 3.a osztályos tanulónk végzett az első helyen. A harmadik kategóriában Budai Dorina 6.b-s tanuló a második helyet szerezte meg. A versenyen iskolánkat képviselték még: Sasvári Kira 3.a, Gál Luca Noémi 4.b, Dévánszki Dániel 5.a, Sasi Krisztián 6.a, Ivancsó Máté 6.b. Mindannyiuk szerepléséhez gratulálunk!
Felkészítőik voltak: Kissné Murányi Andrea, Szabó Andrásné, Szabóné Antreter Anikó.

Floorball Diákolimpia Megyei Selejtező

November 12-én Kazincbarcikán rendezték a Diákolimpia Floorball Megyei Selejtezőjét, melyen iskolánkat a 2. korcsoportos fiú csapat képviselte. Verseny mezőnyéből kiemelkedett a két, miskolci jégkorongozó palántákból álló csapat, mögöttük a harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki. A szabályok szerint végül csapatunk 1 góllal lemaradva a negyedik helyre került, mely szép eredmény ebben az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportágban.
A csapat tagjai: Szűcs Kristóf, Galkó Dominik, Papp Zsombor, Buchalter Zsolt 5.a, valamint Fekete Balázs és Pásztor Áron 5. b osztályos tanulók voltak. A csapat felkészítője Fekete Csaba.
Gratulálunk!

Megyei Matematika verseny

Idén első alkalommal neveztek tanulóink a MATEGYE által szervezett Megyei Matematikaversenyre. Az iskolai fordulót követően a 7 nevezett versenyzőnk közül Rozgonyi Orsolya 6.b és Brogli Szabolcs 8.b osztályos tanulók jutottak be a november 18-án lebonyolított döntőbe. Ennek eredményhirdetése december 10-re várható. Már most nagyon büszkék vagyunk a két tanulónkra, mert korosztályukban a körzetből rajtuk kívül csak két sátoraljaújhelyi versenyző kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen a döntőben.
A versenyzők felkészítője Rusznyákné Éva Gyöngyike tanárnő volt.

Szent Erzsébet hét zárása

Iskolánk Diákönkormányzata 2019. november 22-én felsős mulatságot tartott a Szent Erzsébet hét lezárásaként. A mulatságon a közösségépítés mellett a hulladékmentes közös szórakozáson volt a hangsúly. A kiváló hangulatban telt közös estéért köszönet diákjainknak, a tanári karnak, valamint a szülőknek akik finom süteményekkel tették szebbé az estét.

KÉPEK

“Veled vagyok!” felhívás

Intézményünk Diákönkormányzata hálás szívvel köszönetet mond annak a 135 diáknak és nevelőnek akik szeretet üzeneteiket és csokoládé felajánlásukat eljuttatták hozzánk mellyel a Remény Alapítvány “Veled vagyok!” felhívását támogatták.

Bódiszné Hajnal Aliz

KÉPEK

Mézes reggeli

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2019.november 22-én csatlakozott Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és az Agrárminisztérium által megrendezett Európai Mézes Reggeli programhoz. A délelőtt folyamán iskolánk vendége volt Géczi Dániel méhész, aki segítségévek megismerhettük a különböző mézfajtákat és egy videó keretében betekintést nyertünk a szorgos méhek mindennapi életébe. Hangsúlyt kapott a méz egészséges hatása a szervezetre, jótékony hatása a betegségek megelőzésére, szerepe az egészség fenntartásában. Sor került az előzetesen meghirdetett, a témával kapcsolatos rajzpályázat és környezetismereti háziverseny eredményhirdetésére is. Tanulóink lelkesen készítették el a feladatlapokat és nagyon sok szép rajz született. A szülőkkel közösen készített alkotások kerültek kiállításra az iskola aulájában. A délelőtti program zárásaként mézes kenyeret és mézes teát kóstolhattak diákjaink.
Délután az alsó tagozatos tanulóink számára „Szorgoskodó Zsongó-bongó” játszóházat szerveztek az osztályok tanítói, napközis nevelői. A tornateremben érdekes, játékos feladatok várták a gyerekeket. Akadálypályán keresztül Micimackó számára mézet szereztek, majd szorgos méhekként virágport gyűjtöttek. Az aulában kreatív foglalkozás keretében méhecskéket készítettek a gyerekek, valamint pihenésképpen kipróbálhattak különféle játékokat. A délután zárásaként közösen énekelték a „Méz, méz, méz… kezdetű dalt, majd az uzsonna mellé mézes sült almát is megkóstolhatták.
Köszönjük minden pedagógus és segítő kolléga áldozatos munkáját és segítségét,mellyel hozzájárultak ehhez a tartalmas, gyermekeink számára élményekben gazdag nap lebonyolításához!

KÉPEK

Felolvasóversenyt a Szent Erzsébet Házban

Szent Erzsébet hetek keretében 2019. november 18-án délután rendeztük meg – hagyományainknak megfelelően – a Szent Erzsébet Házban öt katolikus általános iskola részvételével a felolvasóversenyt.
Témánk ebben az évben az eucharisztia volt.
A rendezvényt iskolánk igazgatója Kissné Murányi Andrea nyitotta meg.
Az encsi, sátoraljaújhelyi, sárospataki, szerencsi, felsőzsolcai katolikus iskolák versenyzői két fordulóban mutathatták meg a tudásukat. Az I. fordulóban sok szép szabadon választott történetet olvastak fel a tanulók, amelyet a II. részben kötelező szöveg felolvasása követett.
Köszönjük a zsűri tagjainak, a kísérő- és felkészítő pedagógusoknak munkáját és azokét is, akik a színvonalas verseny szervezéséért, lebonyolításáért sokat tettek.
VERSENYEREDMÉNYEK:
3-4. ÉVFOLYAM
I. hely – Hochvárt Bálint- Sárospatak
II. hely- Gaszper Anna- Szerencs
III. hely – Vajda Eugénia Szonja – Encs
IV: hely – Kocsis Lelle – Sátoraljaújhely
Különdíj – Csejoszki Csanád- Szerencs
5-6. ÉVFOLYAM
I. hely Fehér Bálint – Sátoraljaújhely
II. hely – Haskó Vivien – Sárospatak
III. hely – Varga Balázs – Encs
IV. hely – Koleszár Teodóra – Sárospatak
Különdíj -Borai Elizabet- Felsőzsolca
7-8. ÉVFOLYAM
I. hely – Kiss Gréta – Encs
II. hely –Takács Viktória- Szerencs
III. hely – Tyukodi Zóra – Encs
IV. hely – Lukács Dorka – Sárospatak
Különdíj –Hauser Vivien Sátoraljaújhely

KÉPEK

Házi szavalóverseny

Házi szavalóversenyt rendeztünk iskolánkban 2019. november 25-én 53 alsó és felső tagozatos tanuló részvételével. Köszönjük a felkészítők és a zsűri munkáját. Hálásak vagyunk iskolánk SUB ROSA ALAPÍTVÁNYÁNAK önzetlen támogatásáért.

Helyezések:

1-2. évfolyam:
I. Dihen József 2.a
II. Pálóczi Péter 2.b és Réthi Napsugár 2.a
III. Fazekas Tamás 1.a és Kiss Virág 1.b
3-4. évfolyam:
I. Gál Nóra 3.b
II. Kenderesi Eszter 4.a
III. Tóth Brigitta 4.b
Különdíj: Kóró Benjámin Kornél 3.b

5-6.évfolyam:
I. Galkó Dominik 5.a
II. Haskó Vivien 6.a
III. Budai Glória 5.b
Különdíj: Batta Bíborka 5.b

7-8. évfolyam
I. Gál Csaba Patrik 7.a
II. Csizmár Petra 8.a
III. Karászi Máté 8.a
Gratulálunk!

KÉPEK

Jótékonysági bálunk

2019. november 16-án iskolánkban jótékonysági bált rendeztünk.
A rendezvény különlegessége volt, hogy – már hagyományosan – a gyerekek együtt szórakozhattak a szüleikkel és tanáraikkal a csodálatosan feldíszített aulában.Köszönetünket fejezzük ki az Álom és Harmónia dekoráció csapatának.
Iskolánk tanulóinak, színes műsora után a táncé és a szórakozásé lett a főszerep.
A tombolasorsoláson sok értékes nyeremény talált gazdára.
Ezúton is köszönjük a felajánlásokat, támogatásokat és bál megvalósításához nyújtott önzetlen segítséget.
A bevételt az iskolai nevelő-oktató munkához szükséges eszközök megvásárlására fordítjuk.

KÉPEK

Szent Erzsébetre emlékeztünk

Iskolánk védőszentjéről, Szent Erzsébetről emlékeztünk meg november 19-én.
A lelki nap kezdetén az osztályközösségek osztályfőnökeik irányításával beszélgettek arról, hogy a szeretet szolgálójának a példáját a mindennapi életünkben, hogyan lehet továbbadni.
A Szent Erzsébet jelenetet a 4.a és a 4.b osztály tanulói adták elő, előadásukban rámutattak arra, hogy milyen fontos másokkal törődni, gyakoroljuk mindennapjainkban az irgalmasság cselekedeteit.
Alsós tanítványaink a délelőtt folyamán Szent Erzsébet példáját követve ellátogattak a város közintézményeibe, ahol versek és énekek kíséretében egy-egy szál rózsát nyújtottak át az ott dolgozóknak.
A felső tagozatos tanulók pedig, Főtisztelendő Liga Konrád atya a kapcsolatok fontosságáról szóló interaktív előadását hallgatták meg.
A lelki nap zárásaként ünnepi szentmisén vettünk részt a bazilikában. A szentmise elején iskolánk első osztályos tanulói fogadalmat tettek, majd a nyolcadikosok összetartozásunk jelképét a nyakkendőt és a sálat adták át a kisdiákoknak.

KÉPEK