Szent Gyermekség Művének Országos Missziós találkozója

A Szent Gyermekség Művének Országos Missziós találkozóját 2018. szeptember 22-én Budapesten rendezték meg. Iskolánkat a missziós csoport 6 tanulója képviselte és két felnőtt kísérte le őket.
A találkozó jelmondata a következő volt: „Uram jó nekünk itt lenni!”
A rendezvény programja az előző évekhez hasonlóan nagyon gazdag volt. A Szentmisét zenés dicsőítés előzte meg, majd a nyíregyházi missziós csoport előadásában láthattunk egy kevésbé ismert történetet Szent Miklósról.
A színi előadást beszélgetés és rövid filmbejátszás követte, amely az Indiában történt árvízi katasztrófát mutatta be.
Kíváncsian várakoztunk ezután, hiszen eljött hozzánk a Szent Atya által kinevezett új pápai nagykövet, aki mesélt Afrikában töltött éveiről és szívesen válaszolt a gyerekek kérdéseire, majd megáldotta a jelenlévő missziósokat.
Feledhetetlen élmény adott az „élő’ rózsafüzér imádság, melyet a felnőtt kísérők segítségével a missziós gyermekek apraja, nagyja mondott el a templom közepén kezében a missziós rózsafüzért tartva.
Áldásos volt ez a nap! Hálás szívvel köszönjük, hogy részesei lehettünk! Uram, jó volt nekünk együtt lenni!
Szekeres Istvánné szervező tanár

KÉPEK

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.