Felolvasóversenyt a Szent Erzsébet Házban

Szent Erzsébet hetek keretében 2019. november 18-án délután rendeztük meg – hagyományainknak megfelelően – a Szent Erzsébet Házban öt katolikus általános iskola részvételével a felolvasóversenyt.
Témánk ebben az évben az eucharisztia volt.
A rendezvényt iskolánk igazgatója Kissné Murányi Andrea nyitotta meg.
Az encsi, sátoraljaújhelyi, sárospataki, szerencsi, felsőzsolcai katolikus iskolák versenyzői két fordulóban mutathatták meg a tudásukat. Az I. fordulóban sok szép szabadon választott történetet olvastak fel a tanulók, amelyet a II. részben kötelező szöveg felolvasása követett.
Köszönjük a zsűri tagjainak, a kísérő- és felkészítő pedagógusoknak munkáját és azokét is, akik a színvonalas verseny szervezéséért, lebonyolításáért sokat tettek.
VERSENYEREDMÉNYEK:
3-4. ÉVFOLYAM
I. hely – Hochvárt Bálint- Sárospatak
II. hely- Gaszper Anna- Szerencs
III. hely – Vajda Eugénia Szonja – Encs
IV: hely – Kocsis Lelle – Sátoraljaújhely
Különdíj – Csejoszki Csanád- Szerencs
5-6. ÉVFOLYAM
I. hely Fehér Bálint – Sátoraljaújhely
II. hely – Haskó Vivien – Sárospatak
III. hely – Varga Balázs – Encs
IV. hely – Koleszár Teodóra – Sárospatak
Különdíj -Borai Elizabet- Felsőzsolca
7-8. ÉVFOLYAM
I. hely – Kiss Gréta – Encs
II. hely –Takács Viktória- Szerencs
III. hely – Tyukodi Zóra – Encs
IV. hely – Lukács Dorka – Sárospatak
Különdíj –Hauser Vivien Sátoraljaújhely

KÉPEK

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.