Mézes reggeli

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2019.november 22-én csatlakozott Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és az Agrárminisztérium által megrendezett Európai Mézes Reggeli programhoz. A délelőtt folyamán iskolánk vendége volt Géczi Dániel méhész, aki segítségévek megismerhettük a különböző mézfajtákat és egy videó keretében betekintést nyertünk a szorgos méhek mindennapi életébe. Hangsúlyt kapott a méz egészséges hatása a szervezetre, jótékony hatása a betegségek megelőzésére, szerepe az egészség fenntartásában. Sor került az előzetesen meghirdetett, a témával kapcsolatos rajzpályázat és környezetismereti háziverseny eredményhirdetésére is. Tanulóink lelkesen készítették el a feladatlapokat és nagyon sok szép rajz született. A szülőkkel közösen készített alkotások kerültek kiállításra az iskola aulájában. A délelőtti program zárásaként mézes kenyeret és mézes teát kóstolhattak diákjaink.
Délután az alsó tagozatos tanulóink számára „Szorgoskodó Zsongó-bongó” játszóházat szerveztek az osztályok tanítói, napközis nevelői. A tornateremben érdekes, játékos feladatok várták a gyerekeket. Akadálypályán keresztül Micimackó számára mézet szereztek, majd szorgos méhekként virágport gyűjtöttek. Az aulában kreatív foglalkozás keretében méhecskéket készítettek a gyerekek, valamint pihenésképpen kipróbálhattak különféle játékokat. A délután zárásaként közösen énekelték a „Méz, méz, méz… kezdetű dalt, majd az uzsonna mellé mézes sült almát is megkóstolhatták.
Köszönjük minden pedagógus és segítő kolléga áldozatos munkáját és segítségét,mellyel hozzájárultak ehhez a tartalmas, gyermekeink számára élményekben gazdag nap lebonyolításához!

KÉPEK

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.