Hittantábor – Élménynapok

Intézményünk 5. b osztályos tanulói 2020.szeptember 21-22-én hittantáborban vettek részt Sarudon.Nagy örömünkre, az előírt járványügyi feltételeknek megfelelően tudtuk lebonyolítani a várva várt kirándulást.A jó hangulatú utazásunk első állomása Mezőkövesd volt, ahol a Mézeskalácsos tájház után a Matyóföld történetével, a matyóság életmódjával, kultúrájával, népművészetével, népviseletével ismerkedtünk meg.A mezőkövesdi Szent László plébániatemplom csodálatos egytornyos barokk épületében Bakos Tamás káplán atya várt minket és mesélte el a templom régi és újabb kori megújulását. Az oltár, a kupola és a gyönyörű freskók megtekintése után hallhattuk a csodás történeteket Szent László életéből. A közös imádság után Sarudra indultunk, amely a természeti kincseivel, szép környezetével igazi élményfalu, amely megnyugvást, békességet hoz a pihenni vágyóknak. A környezet megismerése, a táj felfedezése után este már bátorságpróbával igazodtunk el ideiglenes otthonunk környékén. A következő napot a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készülődéssel kezdtük. A meghitt beszélgetés jól illett az utána következő Családi életre nevelés foglalkozáshoz, ahol a közösségépítés, egymásra figyelés, törődés témában mondhatták el a gyerekek véleményüket, gondolataikat. A csendes elmélkedések után ismét egy varázslatos program várta őket Poroszlón. Itt a Tisza – tavi Ökocentrum magyarországi állatkert és szabadidős élményközpontban a Tisza-tó élővilágát és a helyi bioszféra működésével ismerkedhettek meg a gyerekek. Örömmel tapasztaltuk, hogy eddigi tanulmányaik alapján milyen sok ismerettel rendelkeznek a tanulók, illetve új ismereteiket, hogy építik be eddigi tudásukba. Hajókázásra is maradt idő, ahol túravezetőnk irányításával a Tisza –tó madárvilágával és növényeivel ismerkedtünk meg.A jó idő is kedvezett a két napos táborunknak, így a közös programok mellett jutott idő a közös- és egyéni játékokra, szabadidősportokra, amely az osztályközösség építését szolgálta.A gyermekek nevében hálásan köszönjük ezt a tartalmas lehetőséget az Egri Főegyházmegyének, amellyel támogatta a hittantábort!

Farkasné Gyüre Zsuzsanna és Szabóné Antreter Anikó táborvezetők

KÉPEK

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.