Hittantábor- EGER

Iskolánk 20 diákja, és két nevelője a fenntartónk által beadott és elnyert pályázat által, szeptember 25-27. között Egerben egy három napos hittantáborban vehetett részt.

A tábor célja az volt, hogy a gyermekek bibliai történeteken keresztül, játékos módon tapasztalják meg Isten jelenlétét, gondoskodását, szeretetét. A felújítási munkák miatt sajnos belülről nem, csak kívülről csodálhattuk meg egyházmegyénk fő templomát, az egri Bazilikát. Az Érseki Palota évről évre szépül. Igényes, a csoportra szabott tárlatvezetés segítségével megismerhettük az egyházmegye múltját, láthattuk értékes liturgikus tárgyait.

Itt is hálát adtunk a Jó Istennek, hazánkért, iskolánkért, családunkért. A kirándulás alkalmával felfedeztük Eger szép látnivalóit, izgalmas helyeit. Megismerkedtünk Eger nevezetességeivel. Barangoltunk az egri vár történelmet idéző falai között. Eger védőinek példája nagy hatással volt gyermekeinkre. Jártunk a Tűzoltó Múzeumban, ahol a gyerekek sok új és hasznos ismereteket szerezhettek.

A táborozás jó lehetőséget teremtett arra, hogy a közösségünk tagjai még jobban összekovácsolódjanak, és hogy mindannyian lelkiekben is feltöltődjünk.

KÉPEK

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.