Élmény Napok

Varázslatos természet címmel megrendezett délutáni foglalkozáson vettek részt a iskolába készülő gyermekek szüleikkel együtt, ahol megismerkedhettek a leendő első osztályos tanítókkal is. Öröm volt az együttlét, várunk Benneteket a következő foglalkozásra (2019. március 19-én)!

Pénz7 – Pénzügyi és Vállalkozói Témahét

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt idei tanévben ötödik alkalommal hirdette meg a Pénz7 elnevezésű projekthetet, mely a gyerekek pénzügyi tudatosságra való nevelését szolgálja. A 3-4. osztályban a takarékoskodás, az 5-6. osztályokban a családi költségvetés és … tovább

DTH 2019

Az én ökofarmom címet adtuk munkánknak, mely több hetes elfoglaltságot jelentett. Diákjaink csoportokban kezdtek dolgozni. Első lépésként előzetes ismereteiket felhasználva megpróbálták elképzelni, mit is jelent a cím. A következőkben információt gyűjtöttek IKT eszközeik segítségével pontosan mit … tovább

FARSANG 2019

2019.február 16-án rendeztük meg iskolánk farsangi bálját. A délutánt nyolcadik évfolyamos tanulóink első báljukat jelképező szalagtűzése és gyönyörű keringőik nyitották meg. Ezután az 1-7.évfolyamok osztályai mutatták be ötletesebbnél ötletesebb műsoraikat. A farsangi kavalkádot vidám táncos-zenés mulatság zárta, ahol mindenki nagyon jól érezte magát.
Gratulálunk mindenkinek!

tovább

Sakk diákolimpia megyei döntője

Impozáns helyszínen, a szerencsi Rákóczi-várban rendezték meg a sakk diákolimpia egyéni megyei döntőjét. A körzeti versenyek győztesei hat korcsoportban ültek asztalhoz, külön lányok és fiúk. Az I. korcsoportos lányok részére 5 fordulót rendeztek és … tovább

“Randevú egy életen át!”

Iskolánk pedagógusai havi rendszerességgel tartják osztályaikban a Család- órákat, a családi életre nevelő foglalkozásaikat. Hazánkban az idén 19. alkalommal rendezik meg a „Házasság hetét” a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. Ez alkalommal február hónapban intézményünk is csatlakozott a témához, amellyel célunk a házasságra, a család … tovább